edupress cikk
Részlet az írásból:

"Gállné Gróh Ilona, aki Ringató foglalkozásain a 0-3 éves korosztályt és szüleiket várja, szintén az erős érzelmi kötődést emeli ki az éneklő felnőtt és gyermek között. A fejlődés ilyen légkörben, környezetben már természetes folyamat. "A foglalkozásainkon a cél a mintaadás a szülőknek, és mindenekelőtt az élménynyújtás, tehát nincsenek szoros értelemben vett didaktikai feladatok. A fejlődés mégis a zenei ingerek hatására, éneklés és játék közben külön gyakorlás és gyakoroltatás nélkül spontán megtörténik" - osztja meg tapasztalatait a zenepedagógus. Az érzelmi gazdagodás mellett azonban a kognitív képességek terén is fejlesztő hatású a kiskorban elkezdődő zenével való ismerkedés.
"Az énekeket, mondókákat kísérő mozdulatok segítik összerendezni a gyermek mozgását, fejlesztik az egyensúly- és ritmusérzékét. Ezek a készségek a későbbi kognitív képességek alapját képezik" - hívja fel a figyelmet Mogyorós Vera. A zene nemcsak a mozgáskoordinációt, de a nyelvi fejlődést is pozitívan befolyásolja, mi több, a pszichológus elmondása szerint a diszlexia, a diszgráfia és a diszkalkulia kialakulására is ritkább a példa a zenei nevelésben részesült gyermekeknél."

 

Ringatók Rákosmentén

részlet a cikkből: "Éneklő közösségek alakulnak, tele energiával, szépséggel, boldogsággal. Nevezhetnénk „figyelemterápiának” is, hiszen a játékokon keresztül szülő és gyermeke közötti érzelmi kötődés erősödik, mindez persze spontán. A személyes kapcsolatot, az élő éneket és hangszerjátékot semmi nem pótolja, sem TV, sem rádió, sem cd, pláne nem az internet. Az érintések, az ölelések, az egymásra mosolygás alapvető szükséglete a kisgyermeknek, érzelmi intelligenciájának magvai ezek. Ebből fog táplálkozni, erre épülnek majd később társas érintkezései."

Interjú Hazay Tímea Ringató foglalkozásvezetővel a Kismamatikok oldalról.

Egy kismamáknak, fiatal anyukáknak szóló honlapon olvasható az interjú, amit Réka készített, szeretettel ajánlom a figyelmetekbe!

Az interjú elolvasható itt.

Képmás Családmagazin 

áprilisi számában jelent meg Klementisz Réka kedves-szép írása a Ringatóról.

A képeket Gebauer Hanga Klára készítette. 

A teljes cikk megjelent a lap internetes oldalán is, itt elolvasható.

Kossuth Rádió Vendég a háznál - Gyerekekről felnőtteknek -

ünnepi, kivételesen hosszabb műsorában április 5-én, húsvét hétfőn a Ringatóról szóló riport hangzott el. Somogyi Cseperke (négy éves) életkorát meghazudtoló bölcsességgel és nyugalommal válaszol a riportban. A felvételkor a mikrofon egyáltalán nem zavarta, bátran énekelt, előkerültek a hangszerek,  és bemutatta a családját is.

Az egész műsor itt meghallgatható, a Ringatóról szóló rész 31 perc 46 másodpercnélkezdődik.

Csépe Valéria professzorasszony cikke a Mindennapi pszichológia c. újságban

Mindennapi Pszichológia II. évfolyamának első számában olvasható Csépe Valéria írása, címe: Az "agyfényestő" zene. A professzorasszony a Ringatóra is hivatkozik a cikkben. Ugyanebben a folyóiratban jelent meg egy cikk a Ringatóról is (5. oldal).

1>>>
2>>>
3>>>
4>>>
5>>>

Cikk a Magyar Nemzetben a Ringatóról, 2010. február

Lélekajtó-nyitogató címmel írt Klementisz Réka a Ringatóról a Magyar Nemzet február 20-án megjelent számában.

>>>

Énekelj velünk

Gállné Gróh Ilona, a Ringató program vezetőjének írása

„Szebb, ha ketten összedalolnak, majd mind többen, százan, ezren…” –  idéztük a Ringató foglalkozásvezető kolleganőimmel magunk számára is Kodály Zoltánt, amikor megszületett az elhatározás: legyen kórus! >>>

Éneklő olvasók

Fiskus Olga cikke a Babaneten, 2009. szept.

A minap találkoztam egy olyan tanulmánnyal, amely azt próbálta megfejteni, hogy mi magyarok, vagyis a mi iskolás gyermekeink miért teljesítenek viszonylag gyengén, de legalábbis átlagon alul a PISA (Programme for International Student Assessment, azaz a Program a tanulók tudásának nemzetközi felmérésére című nemzetközi vizsgálat) felmérés mindhárom szegmensében.>>>

Gondolatok az őszinteségről

Hajdúné Hazay Annamária fejlesztőpedagógus, Ringató foglalkozásvezető cikke a Babapatika szeptemberi számában (2009)

Barátainkkal nyaraltunk öt gyerek társaságában. Más-más korúak. Kamaszok, kiskamaszok és egy nyolcéves. Míg ők jöttek-mentek, addig mi éjszakába nyúlóan beszélgettünk örömökről, problémákról, gyereknevelésről, világmegváltásról. Egyik ilyen este került szóba, vajon hogyan lehet a gyeremeket őszinteségre nevelni? >>>

Digitális világ és gyermeki agy

Gerald Hüther professzor cikke >>>

Ölbeli játékok a Ringatón és otthon

Baliné Valkai Anita Ringató foglalkozásvezető írása

Édesanyaként egészen apró korától mondókáztam, énekeltem a gyermekemnek, aki óvódás négyévesen a mai napig szívesen ül az ölembe egy- egy önfeledt csiklandozó, vagy lovagoltató kedvéért. Gyermekként a Dédike, a Nagymama engem ugyanígy lovagoltatott a térdén. Nem is sejtettem, hogy ez nem csak a közös, feledhetetlen élmény miatt volt fontos. >>>

Korai dackorszak

Hajdúné Hazay Annamária fejlesztőpedagógus, Ringató foglalkozásvezető cikke

Felidézek egy kb. 4-4,5 évvel ezelőtti történetet, mely tipikusan jellemzi a 2,5-3 évesek híres dackorszakát.Reggel, ébredés után:
Lányom: „kéjek kakajót!! Ana!!!Kéjek kakajót mostazonnaj!”
Én: „ Mindjárt kicsim, egy picit várjál, most nyitottam ki csak a szemem…”
Lányom (kissé türelmetlenül): „Nem vájok!! Most akajok kakajót!!” >>

Egy kis éji zene

Fiskus Olga Ringató foglalkozásvezető cikke a Babaneten

Gyerekekkel nem is olyan egyszerű aludni menni, hiába vagyunk fáradtak estére. Úgy tűnik, ha siettetni akarjuk az elalvást, akkor késlekedik leginkább az álom. >>

2008: Szóljanak a dalok!

Ezzel a címmel a Nők Lapja minden héten közli egy magyar népdal szövegét és kottáját. A dalokat minden héten pénteken az MR3- Bartók Rádió 11:40-12:00 óra között a Muzsikások című műsorában lejátsza

Zene és érzelem

Fejesné Horváth Irma Ringató foglalkozásvezető cikke a Babaneten.

Amint a kisgyermek fel tud kapaszkodni a kiságyában, vagy megáll az asztal szélénél, és közben zenét hall, azonnal elkezd mozogni. Bármilyen legyen is a zene, az hat rá.

Zenevarázslat

címmel a Maxima ünnepi dupla számának 22-23. oldalán megjelent egy cikk a Ringatóról.

"A Ringatóban csak hírből ismerős az »unalom« szó. Zenével, dalokkal szórakoztatja egymást mama és baba, még mélyebb kapcsolatot kialakítva egymással. Ennek pedig nemcsak most, hanem évek múlva érik be a gyümölcse, és az anyukák elmondhatják: jó ember lett a gyerekem... Mire ezt a programot kinövi az a csiperke gyerek, már az élet szeretetével térhet vissza a nagyobbaknak szóló zenei rendezvényekre. Ezt nevezem pozitív »kultúrbiznisznek«!" 1. oldal>> 2. oldal>>

Decemberi tündérország

Iványiné Hazay Tímea cikke a www.csaladinet.hu oldalról

December van. Annyi minden kavarog ilyenkor a fejekben, a szívekben.Mindjárt itt a karácsony, mindjárt itt a Szilveszter. Sok a dolog, sokaz intézni való, sok a gond a közelgő ünnepek előtt. Érdemes kicsitlassítanunk. Mert könnyen elszalad mellettünk a „lényeg", ha nemfigyelünk. >>

Ringató

Riport a Reformátusok Lapja 2007. december 9-i számából Fiskus Olgával.>>

A külvilág hangjai

Fiskus Olga cikke a www.babanet.hu oldalról

A fogantatástól három éves korig tartó fejlődési szakasz igen eseménydús egy ember életében. A magzatok az anyaméhben másképpen érzékelik a külvilág hangjait, ez egyértelmű. A születés után ez a helyzet azonban megváltozik, hiszen akkor már nem az anya testén keresztül érzékelik a külvilágot, hanem saját érzékszerveikkel. >>

Ringató - több mint zenebölcsi

Iványiné Hazay Tímea cikke a www.csaladinet.hu oldalról

Jönnek az anyukák, tolják a babakocsit, karonülő, kenguruban, kendőben megbújó kicsik nevetnek rám, vagy néznek merengve… tekintetük, mint a tó tükre.
Jöttek játszani, énekelni.
Jöttek a Ringatóra. >>

Énekeljünk, játsszunk a kis betegek nagy örömére!

Jakabosné Kovács Judit drámapedagógus cikke a www.babanet.hu oldalról

„Áspis kerekes…” tenyeresdi játék, egy bögre forró citromos tea, nyugodt együtt ücsörgés az ágyon, és a beteges napok hamar tovaröppennek. >>

Teli tarisznyával (pdf)

Hajdúné Hazay Annamária cikke az októberi Babapatikából.

Útravaló nélkül nem illik elengedni a „vendégeket”, így arra gondoltam, hogy ebben a részben teszek a tarisznyába pár játékot, éneket, mondókát, könyvajánlót. Valakinek ismerősen fognak csengeni, valakinek teljesen újak lesznek, de biztosan lesz olyan is, aki örül, hogy az elfeledett emlékei felelevenednek. jpg>>

Zene és lélek

Hajdúné Hazay Annamária cikke a www.babanet.hu oldalról 2007. október 15.

Elgondolkodtató a kérdés: a mostani szülőnemzedék hogyan tudná jobban kiépíteni, megtartani a bizalmi kapcsolatot a gyermekével. Ahhoz nem fér kétség, hogy mi, szülők szeretjük csemetéinket. Persze szükségünk van még néhány „jó barátra”: türelemre, időre, odafigyelésre, megértésre… >>

A zene lelki táplálék

Ringató-foglalkozások országszerte (www.egyszervolt.hu oldalról) 2007. október 17.
Jakabosné Kovács Judit írása

Mondókák, dalok, ölbeli játékok és természetesen jókedv. Talán ez lehetne a Ringató rövid bemutatása, annak a zenei baba-mama programnak, amely szinte már az egész országban várja a családokat. A Ringató nemcsak egy kiváló program kicsiknek, hanem annál jóval több, valóban értékes összejövetel várandós anyukának, szülőnek, nagyszülőnek. >>

Zene, lélek, anyaság

Mottó: „ A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.” (Kodály Zoltán)

Iványiné Hazay Tímea írása

Ritka pillanat: ülök a fotelban és Nigel Kennedy hegedűművész felvételeit hallgatom.

Alszik a kicsilány és a férjem a „nagyágyon”, a nagylány kint a kertben beszélget a gesztenyékkel és a lassacskán előbújó lepkebábot vizsgálgatja, amit még nyáron tettek el átlátszó műanyagdobozba apával, hogy minden fontos másodpercnek tanúi lehessenek, ahogy egy folyófű-szender hernyója a lepke-lét felé araszol.

Mostanában kell majd előbújnia a föld alól, ahová elásta magát az átváltozáshoz.>>

Beilleszkedés vígan, játékosan

Hajdúné Hazay Annamária cikke a szeptemberi Babapatikából

Integráció, vagyis beilleszkedés...Mi köze lehet ennek a szónak a zenei neveléshez? Kiket is kellene integrálni? Zenéről lévén szó, ha rajtam múlna, akkor mindenkit. No, de nézzük csak meg, milyen lehetőséget nyújt a Ringató azon felül, hogy megtanulunk játszani a gyermekeinkkel! >>

Zene és értelem

Hajdúné Hazay Annamária cikke a júliusi Babapatikából

Egy hónappal ezelőtt azt fejtegettük, hogy milyen óriási hatása van életünkben a muzsikának, a lüktetésnek, a ritmusnak. Elsősorban a zene lélekre gyakorolt hatása a fontos, de - mint látni fogjuk - az értelem fejlődésében játszott szerepe is lényeges és vitathatatlan. >>

Zenei nevelés a pocakban

Hajdúné Hazay Annamária cikke a júniusi Babapatikából

Amikor ezt a kifejezést halljuk: kisgyermekkori zenei nevelés, fontos, hogy többet lássunk benne mint hang- vagy inkább zajkeltő játékok rázása, felhúzható, hamis dallamot játszó, színes műanyag csodák megszólaltatása >>1 >>2

A zene a híd szülő és gyermeke között

Fischborn Regina cikke a www.bebilap.hu oldalról

A zene, a hangok, a ritmus a legkorábbi élmény az ember életében. Gondoljunk csak az anya szívhangjára, melyet a magzat méhen belüli léte alatt mintegy 20 milliószor hall ritmikusan ismétlődve. (Nem véletlen tehát az sem, hogy több anya számol be arról, hogy a 25. terhességi hetet követően magzatuk dobzenére ritmikus mozgással reagál). >>

„Ringass el, édes jó anyám!”

Hajdúné Hazay Annamária cikke a 2007. augusztusi Babapatikából

Újra zene, zene, zene... Most egy olyan fantasztikus kezdeményezésről, énekes-játékos foglalkozásról írok, amelyet szívem legmélyéről ajánlok mind a kisgyermekes anyuáknak, mind az áldott állapotban lévő kismamáknak. ...>>1 >>2

„Gyermekgúnyában”

Hajdúné Hazay Annamária cikke a 2007. májusi Babapatikából

Elgondolkodtató a kérdés: a mostani szülőnemzedék hogyan tudná jobban kiépíteni, megtartani a bizalmi kapcsolatot a gyermekével. Ahhoz nem fér kétség, hogy mi, szülők szeretjük csemetéinket. Persze szükségünk van még néhány „jó barátra”: türelemre, időre, odafigyelésre, megértésre…>>

Kisgyermekek életkori sajátosságai a zenei nevelés szemszögéből

2007. június, Fiskus Olga írása

A Ringató foglalkozásokon a pocaklakóktól a három éves korig terjed a részvevő gyermekek életkora. A néhány hónaposok és a két és fél, három évesek között azonban sok és látványos különbzég van, hiszen ebben az életkorban láthatjuk, hogy a magatehetetlen csecsemőből egy értelmes kisóvodás lesz. >>

A Ringató foglalkozásokról általában

2007. augusztus 25-én frissítve Gállné Ili írásából válogatva

Mi a Ringató foglalkozások célja?

A cél, hogy a kismamák megtanuljanak egy könnyen énekelhető, de a kodályi elvekhez híven: zeneileg értékes dalanyagot. Ismerkedjenek meg magyar mondókákkal, mozgásos, ölbeli játékokkal. >>