Baliné Valkai Anita, Ringató foglalkozásvezető írása - www.ringatopecs.hu
Édesanyaként egészen apró korától mondókáztam, énekeltem a gyermekemnek, aki óvódás négyévesen a mai napig szívesen ül az ölembe egy- egy önfeledt csiklandozó, vagy lovagoltató kedvéért. Gyermekként a Dédike, a Nagymama engem ugyanígy lovagoltatott a térdén. Nem is sejtettem, hogy ez nem csak a közös, feledhetetlen élmény miatt volt fontos.
Akkor derült ki, tudatosult számomra, mekkora kincs az ölbeli játékok ismerete egy kisgyermekes édesanya számára mikor a Ringató „foglalkozásvezetőség” fortélyait tanultam.
A Ringató olyan énekes, játékos, mondókás foglalkozás, ahol számtalan lovagoltató, láblógató, jártató, tapsoltató, ökölütögető, tenyér- és lábsimogató, más szóval ölbeli játék elsajátítására van lehetőségük a kisgyermekes szülőknek. Mintát kapnak arra, miként játszhatjuk, milyen szépségei lehetnek ezeknek a nagyon ősi, egyszerű, de értékes, a kicsinyeknek lelki táplálékul szolgáló gyöngyszemeknek.
Az ölbeli játékok elsődleges célja természetesen az örömszerzés. Azonban, hogy a gyermekek fejlődése szempontjából is nagy a jelentősségük, talán sokan nem is gondolnák.
Mi is az az ölbeli játék?
Olyan „recitáló”, azaz éneklő beszéddel előadott, vagy dalban megénekelt ritmikus szöveg, amelyhez „folyamatos, a szövegmondáshoz igazodó, ismételt ritmikus érintgetés, vagy mozgás, mozgatás társul.” (Sándor Ildikó)
Egy –legtöbbször- felnőtt és kisgyermek bizalmi játéka, amely erősíti, szorosabbá teszi a köztük lévő kapcsolatot. Dajkarímeknek is nevezzük őket, hiszen régebbi korokból maradtak ránk, szájhagyomány útján.
Minden játék egy- egy pici dráma, amely elkezdődik, aztán fokozódó feszültsége, végül nevettető feloldása van. Bizalom, félelem, és a várakozás feszültségének érzése váltakozik a játék során a gyermekben a sokszori ismétléssel újra és újra.
Eredetileg minden egyes életkornak megvoltak a jellemző játékai, amelyek épp úgy és épp abban a fázisban kínálták a gyermek számára a fejlődés, tanulás lehetőségét, ahogy neki éppen szüksége volt rá.
Újszülött korban például a testrészek érintgetése, mozgatása, megnevezése segíti a csecsemőt, hogy megtanuljon anyjától és a külvilágtól fokozatosan elhatárolódni, leválni.
„Keze, lába van neki,
szeme, füle van neki,
orra, szája van neki,
és itt szalad a kis nyuszi!”
(A baba testrészeit érintgetjük, finoman összeütögetjük, majd az utolsó sornál megcsiklandozzuk.)
A pár hónapos kicsik ugyan még passzív szereplők a játékokban, de kb. egy- másfél éves korukban elkezdenek együttműködni, sőt, maguk is kezdeményezhetik a kedvencüket egy- egy mozdulattal, szóval, vagy szófoszlánnyal.
Több olyan játék van, ahol a mondóka tartalma, és a mutogatás -a gyermek kezén, arcán, lábán- között csupán metaforikus kapcsolat van.
„Én kiskertet kerteltem,
bazsarózsát ültettem,
szél, szél fújdogálja,
eső, eső veregeti, huss!”
(A gyermek tenyerében „kertelünk”, azaz köröket rajzolgatunk, majd ültetéskor megböködjük a tenyerét, aztán mindkét kezét megfogjuk, előbb jobbra, balra húzzuk, majd tapsolunk vele.)
Az ehhez hasonló szövegek nem csak a költészet eszközeivel ismertetik meg a gyermeket, hanem a képi gondolkodás, az asszociáció, az elvonatkoztatás, valamint a fogalmi gondolkodás tanítását-, tanulását is szolgálják.
A készségek, képességek, ismeretek elsajátításának a legmegfelelőbb módja ez a fajta összjáték.
A mondókák gazdag nyelvi- formai világa segíti a beszédtanulás folyamatát, bővíti a szókincset. A szöveghez elválaszthatatlanul párosuló dallam, és ritmus nem csak érzelmileg ragadja magával a gyermeket. Elősegíti a zenei képességek, a ritmusérzék, az éneklési készség, és a zenei hallás fejlődését, sőt a későbbiekben a szótagolást és a számolást is.
A Ringató foglalkozásokon, az ölbeli játékokon kívül az együtt éneklés örömteli, mással nem pótolható élményét is átélhetik édesanyák, édesapák, nagyszülők. Így töltekezhetnek lelkileg a maguk gyönyörűségére, gyermekeik örömére.
