FARSANG
A magyar farsang kifejezés a húshagyókedd, farsang éjszakája jelentésű német Fastnacht szóból, pontosabban annak bajor-osztrák változatából, a Faschung vagy Fasching kifejezésből származik. A magyar farsangi ünnepkör szokásainak középkori gyökerei vannak, évszázadok óta a nagy télvégi mulatságok ideje. Vízkereszttől Hamvazószerdáig: január 6-tól nagyböjtig az úgynevezett farsangi idő. A vízkereszt és húshagyó közti időszak az udvarlás, a szerelem- és termékenység-varázslás, a menyegzők és a gonoszűzés mulatságos ideje.
Ez az utolsó alkalom a mulatságra, utána következik a húsvétig tartó nagyböjt. Egykoron nem is maradt ki senki a farsangi időszakot lezáró háromnapos – farsangvasárnap, hétfő, húshagyókedd – dőzsölésből! Régen ugyanis azt tartották, hogy aki ilyenkor nem hagyta abba a munkát és nem mulatta ki magát eléggé, az később – különösen aratáskor – lusta, tehetetlen lett. A farsang volt – és maradt napjainkig is – a nagy lakodalmazások ideje. Ezután már kezdődtek a tavaszi munkák, és nem igen maradt idő a mulatozásra.
A fiatalok életében a farsang jelentős esemény volt. Az ilyentájt rendezett mulatságokra már napokon át készültek. Egyes vidékeken a lányok a farsang előtti héten kiszemeltek egy-egy legényt, akinek szép bokrétát küldtek. Ezt általában a lány keresztanyja vitte a legénynek. Ők aztán a bokrétát farsang vasárnapján a kalapjukhoz tűzték, úgy mentek a bálba.
Volt olyan legény, akinek több lány is küldött bokrétát. Az ilyen annak a lánynak a bokrétáját tűzte előre, aki neki legjobban tetszett. Máshol meg – ha több bokrétát kapott a legény –, azzal a lánnyal kellett a táncot kezdenie, akitől az első bokrétát kapta.
Egyes vidékeken a farsangi mulatság első napján “kendős tánccal kezdték a hosszan tartó vigadalmat. Egy gyertyát meggyújtottak, egy tányérban a földre állították, s egy legény, aki a cigányokat fogadta, elkezdte a táncot. Kétszer-háromszor körüljárta a gyertyát, nézegette a lányokat, egyet kiszemelt közülük, rádobta a zsebkendőt, s csalogatta őt a körbe. Ott a zsebkendőt addig-addig húzogatta a lány lába előtt, amíg az ügyesen rá nem lépett. Ezzel aztán véget ért a csalogatás, karra kapta a lányt, s kezdődött a páros tánc. “Egy szem búza, két szem rozs, most csókolj meg, most, most!” Mialatt a páros táncot járták, a legény addig-addig ügyeskedett, amíg el nem kapta a lány fejét. Ekkor arcon csókolta őt, átadta neki a zsebkendőt; pénzt dobott a tányérban elhelyezett égő gyertya mellé, s elhagyta a kört. Utána a lány kezdte elölről a játékot. Ő egy másik legényt hívott a körbe. A tánc addig tartott, amíg valamennyi legény és lány sorra nem került. Az összegyűjtött pénz a zenészeké lett, mert ez már előre szerepelt az egyezségben. Ha sok pénz gyűlt össze, az idősebb legények még hamvazószerdán is mulattak, de csak zeneszó nélkül.
A farsangi bálokon igen sok vidéken szokás volt a kitáncoltatás is. Ha valamelyik lány nem akart táncolni, vagy nem tetszett neki a legény, aki hívta, akkor a legény odament a cigányhoz, “kimuzsikáltatta, jól kitáncoltatta, oszt a végén kipofozta a jányt”.
A legények a bál befejeztével hazakísérték a leányokat, s a kapu előtt illedelmesen elköszöntek. A farsang régtől fogva a lakodalmak ideje, ezért aztán a vízkeresztet követő vasárnapokat így is nevezték: első menyegzős vasárnap, másod menyegzős vasárnap. Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartották a legtöbb esküvőt, lakodalmat. A házasságkötés napja a hétfő vagy a szerda volt, hogy a mulatság ne zavarja a vasárnap megszentelését - a hívők el tudjanak menni vasárnap a szentmisére. Aki nem ment farsangkor férjhez, az várhatott őszig. Meg aztán régen az a mondás is járta, hogy “Nyári menyasszony és téli kutyakölyök egy se jó, téli menyasszony és nyári kutyakölyök – ez a jó”. Nyáron ugyanis könnyen összemelegednek a fiatalok, és az ilyen kapcsolat nem lesz tartós – mondogatták az öregek. Szégyen is volt annak a hajadonnak, aki a farsang múltával pártában maradt! Azt a vénlányt, aki húshagyókeddig nem ment férjhez, sok helyen a legények kicsúfolták, kikongózták. Csengőt, kolompot ráztak, fedőket vertek egymáshoz és azt kiabálták:” Húshagyó, húshagyó, itt maradt az eladó!” Egyes tájegységeken szokás volt a vénlány-és vénlegény csúfolás. Előfordult, hogy rossz, hamus fazekat dobáltak a lányok kertjébe, s bekiabálták: “Nem adta férjhez kend a lányát, szűrjék kentek együtt a ciberét.” Vagy: “Kinek van eladó lánya, hajtsa ki a szűzgulyába!”. A cserfesebb leány visszafelelt: ”Rönköt emelj, szakadj meg, miért nem házasodtál meg!”. A legényes ház előtt pedig, így kiáltoztak: ”Árpakenyér, zabkenyér, mért maradtál vénlegény?”. Szokás volt például a tuskóhúzás. A legények nagy zajjal végighúzták a tuskót az utcán, majd a vénlányok kapujához támasztották, s közben kisebb strófákat énekeltek. A fiatal házasemberek vénlegény társaikat olykor tuskó elé kötötték és ostorral hajtották végig a falu utcáin.
A vénlegényeket csúfondáros énekekkel biztatták a házasságra. Leányok és legények egyaránt nagy izgalommal készültek az alkalomra. A legdíszesebb ruhájukat öltötték magukra. A leányok a piros brokát rakott szoknyát, a pruszlikot, a hímzett, keményített ujjú inggel. A legények cifra szalagos kalapot tettek fejükre, s harmonikázva énekelve vonultak végig az utcán, hogy a leányokat hívogassák a bálba. A farsang a csúcspontját a farsangot lezáró "háromnapokon" éri el (farsang vasárnapján, farsanghétfőn és húshagyó kedden). Ilyenkor szinte tobzódássá fajulnak a mulatságok, a felszabadult életörömöt hirdető dramatizált játékok, utcai felvonulások. A "háromnapok" egyik leglátványosabb része a húshagyó kedd esti bált követő bőgőtemetés volt, hogy éjfél után elcsituljanak a zajos mulatságok, kezdetét vegye a nagyböjt. Egyes helyeken, amikor a farsangot temették, egy trágyahordó saroglyára rossz ládát vagy szalmazsákot tettek; ezt négy legény vitte a vállán, s őket kísérték a többiek, akik közül egyik a papot, a másik a kántort utánozta. Mikor a falu végére értek, a pataknál letették a ládát, s valamennyien körültáncolták azt. Volt, ahol a szalmazsákot égették el, miközben ezt énekelték a szokásos temetési dallamra: “Jól jártál te szép virágszál, mert egy nagy gödörbe ugortál.” Máshol meg hamvazószerdán tartották a bőgőtemetést, jelképesen elásták a hangszereket. A siheder fiúkat is ezen a napon hat botcsapással legényekké “szabadították fel”, elástak egy üveg bort, amit a következő év hasonló napján vehettek ki.
A farsang a disznótorok s egyéb mulatozások időszak is volt. Hajdan szülők, anyák elkísérték leányaikat a bálba, megvendégelték egymást a házilag készített rétessel, fánkkal, borral. Figyelték ki kivel járja a táncot, a csárdás ritmusára, főleg magyar nótára, cigányprímás húzta dallamra. Amikor még három napig tartott a mulatozás kedd este 10 óra tájban a megjelent a bakter. Ekkor a harangozó a templomtoronyban meghúzta a harangot. A bakter meg a muzsikusokhoz fordult, egy jó magyar csárdást rendelt, amit ő maga is eljárt. Végül elvette a zenésztől a vonót, jó éjszakát kívánt mindenkinek, s eltávozott. A farsangolók befejezték a mulatozást. Másnap – hamvazószerdán – az asszonyok kimosták a zsíros lábasokat és félretették, hogy ne is főzhessenek azokban, a férfiak pedig abbahagyták az ivást. Böjtben senki sem ivott egyetlen pohár bort sem.
A dramatikus játékok, maszkos alakoskodások, mulattatások, jelmezekbe öltözések mind a mai napig ismertek, de ezekből csak az utóbbi maradt fenn. Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárás. A busók fából faragott álarcokban jelennek meg. Mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot eredetileg csak a felnőtt sokác férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek.
Ez a hosszú mulatozásos farsangi szokás a két világháború között szűnt meg, amikor is a falusi, paraszti életmód megváltozott.
HÚSHAGYÓ KEDD
A farsang utolsó napja, a mulatozások ideje. Nevét onnan kapta, hogy ezen a napon volt szabad utoljára húst enni, húsvét előtt. Húshagyókeddet követő nap: hamvazószerda, a 40 napos böjt kezdete.
HAMVAZÓSZERDA
Hamvazószerdát megelőző 3 nap, -melyet "farsangutójának", "farsangfarkának" is szokás volt nevezni- az igazi mulatozások, játékok ideje. De a Hamvazószerda bekövetkezte a katolikus vallású lakosságnál szigorú böjtnap. A farsang után következő nagyböjt kezdete, húshagyó keddet követő nap.
Nevének eredete: az őskeresztények vezeklésként hamuval szórták be a fejüket. Majd a XII. századtól általános egyházi szertartássá vált a hamvazkodás. A templomban azt a hamut használták erre a célra, amely az előző évi szentelt barka elégetésével keletkezett. Mise előtt a pap megszentelte a hamut, majd az eléje járuló hívek homlokát megjelölte vele. Közben a következő mondatot mondta: "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel."
Úgy tartották, aki hamvazkodik, annak nem fáj a feje. Mátraszőllősön szokás volt ezen a napon a fazekakat, lábasokat hamuval kitörölni, hogy nyoma se maradjon a zsíros húsételnek. Ettől a naptól kezdve húsvétig tilos volt a húsételek fogyasztása. Olajjal, vajjal főztek, állandó étele ennek az időszaknak a cibere illetve kiszi volt. A hamvazószerdát hívták böjtfőszerdának, böjtfogadószerdának is. A következő napnak beszédes neve van: zabálócsütörtök, torkoscsütörtök, tobzódócsütörtök, kisfarsang, illetve csonkacsütörtök néven is ismerik. Ezen a napon felfüggesztették a böjtöt, és megették a farsangi ételmaradékot, hogy kárba ne vesszen. Utána viszont szigorúan betartották a böjti előírásokat, sőt, egyesek még a közelmúltban is egészen kemény penitenciát fogadtak: nagyböjt egész ideje alatt csak negyvenszer, azaz naponta egyszer ettek, naplemente után. Ezt hívták negyvenelésnek.
